Ugrás a fő tartalomra

Filoména újabb jelenése


1956-ban Feszty Masa az irsai evangélikus közösség felkérésre festette meg a „Jöjjetek hozzám mindnyájan” című szentképét. Az életnagyságú ábrázolás központi alakja, akitől az életadó ige származik: a tanító Jézus. Köré csoportosulnak az igazságra szomjazó, megfáradt szegény emberek, öregek és gyermekek, akiknek arcvonásaiban a gyülekezet tagjaira is ráismerhetünk. Köszönöm Sassné dr Berényi Eszternek, hogy a Feszty Masa alakja iránt érdeklődő közösség részére engem kért fel az Ars Sacra program keretében bemutatott vetítettképes előadásra. Egy előadás ugyanis a párbeszéd lehetőségét kínálja nemcsak az alkotóról, de a képek szakrális térben való szerepéről is. Csodálatos volt hallgatni, amikor a megjelentek személyes benyomásaikat,  lelki tapasztalatikat osztották meg a festménnyel kapcsolatban. Továbbá egy ilyen előadás kapcsolatfelvételt is biztosít, amikor egy újabb Filoména jelent meg. A közönség egy tagja az előadás végeztével elmesélte, hogyan bukkant egy általa Feszty Masának tartott szentképre. Meghatotta a mű szépsége ezért fotózta le, akkor meg nem is sejtve ki a mű alkotója. Ezzel a képpel a huszadik Szent Filoména ábrázolást számlálhatjuk Feszty Masa keze nyomán. 




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Kereszt alatt

A Megváltás ünnepére készülve tematikus online kiállításra hívom a kedves olvasót. Feszty Masa festményein keresztül szemlélhetjük végig a Nagyhét eseményeit az általa alkotott Jézus-ábrázolásokon keresztül, valamint a Szenthagyományból kibontakozó, képekké rögzült Keresztút ájtatosságot. Az első diákon az Olajfák hegyén, az Agónia óráiban láthatjuk Jézus alakját a szénrajzról fennmaradt aprónyomtatványon. Az eredeti 1949 körül készülhetett és jelenleg keresés alatt van. A szénrajz több változatban is elkészült. Egy fontos bizonyíték az itt látható Kozma Imre atya pappászentelésének emléke Masa rajzával 1952-ből. A következő Jézus-portrék a Vir Dolorum, avagy Fájdalmak Férfia képtípus hagyományába illeszthetők. Jézus fején a töviskoronával, szenvedésének gúnykeltő és folyamatos fájdalmat okozó eszközével látható. Tudjuk, hogy a művésznő több ízben járt hosszabb - rövidebb ideig Firenzében, amely igen jelentősen befolyásolta egyházművészeti formanyelvét. A nagy reneszánsz mest...

Üdvözlégy Mária!

Május a Szűzanya hónapja, köszöntjük őt, mint égi édesanyánkat, mint az egyház anyját és a loretói litániában megannyi édes becézése szerint.  Ez a bejegyzés most nem csak Szűz Máriát köszönti, hanem a róla elnevezett Feszty leánykát, Masát is. 1895. február 2-án a Fővárosi Lapok vasárnapi mellékletében jelent meg, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Tarnay Alajos kedves köszöntő dalocskája, amit Jókai unokájának, a kis Feszty Masának ajánl.   A jászberényi születésű dalköltő, születési nevén Taczman Alajos, korszak ünnepelt művészeként tartozhatott Jókai és Feszty köréhez. A Zeneakadémia tanáraként, kiváló zongoraművészként vett részt a hazai művészeti életben, valamint népies ihletésű műdalok szerzőjeként is népszerű volt. Így májusban egy jászsági zeneszerző dalának bemutatásával nem hagyhatom szó nélkül a redemptióról való megemlékezést, amikor 1745. május 6-án a jászok és a kunok visszaszerezték szabadságukat és régi kiváltságaikat. Ez a szabadság iránti eszme és nemzet...

Feszty Masával Firenzében

Útleírás egy közel százéves levél alapján Évekkel ezelőtt egy közös utazásra váltottam jegyet Feszty Masa (1894-1979) magyar festőnővel. Miért is nevezhetem utazásnak? A kutatásom ugyanis szentképről szentképre vezetett, igazi mesebeli kalandor módjára gyűjtöttem a művésznő alkotásait és modelljei, megbízói emlékmorzsáit. Így jutottam el 2017-ben a Nápoly melletti Mugnano del Cardinale Szent Filoména szentélyébe is, amelyről tisztelői örömére beszámolhattam a Törökőri Kis Szent Teréz templomban a kis vértanú ünnepén. Közös utunk most Firenzébe vezetett. Feszty Masa szentképei jellemzően a reneszánsz nagymesterek világát idézik, Fra Angelico, Botticelli, Ghirlandaio hatása végigkísérte pályáját. Ezért Feszty Masa művészetének tárgyalása arra indított, hogy előképek után nyomozzak Firenze gyűjteményeiben. És bár megszámlálhatatlan csoda ért már eddig is közös utunkon, de azt álmomban sem reméltem, hogy közvetlen útmutatást épp tőle kapok a reneszánsz fővárosának megismeréséhez. A m...