Feszty Masa életútjának és művészetének számos pontján találkozik Assisi Szent Ferenc lelki vonásaival. A természet szeretetét nagyapjától Jókai Mórtól tanulta, katolikus hitét pedig édesapja, Feszty Árpád családján keresztül kapta. A festőnő több alkotásának témája a rendalapító szerzetes. Az itt látható krétarajz 1937-ben szerepelt a Nemzeti Szalon őszi tárlatán más szenteket ábrázoló rajzaival együtt. A kiállítási katalógus szerint magántulajdonba került, holléte ma sem ismert. Pedig milyen csoda is lenne eredetiben szemlélni. Szent Ferenc szuggesztív tekintettel szólítja meg a nézőt. vállán egy cinege pihen, kezeiben egy mókus lelt oltalomra. A csuklyás alak feje körül dicsfény jelzi a szerzetes szentségét, mintegy a kép keretét adják a férfi köré boruló lombjukat vesztett fák.
Feszty Masa publicisztikáiban is megnyilvánul Szent Ferenchez való kötődése, ahogy az már egy korábbi bejegyzésben is olvasható volt. Emberszeretete az élet minden területén megnyilvánult: megosztotta javait a szegényekkel, látogatta a hadirokkantakat, küzdött a börtönben szenvedőkért, oltalmazta az árvákat és a "Zöldkereszt" mozgalom keretében buzdította a társadalom jobb sorban élő tagjait a gyermekétkeztetés támogatására.
Feszty Masa tevékenyen hozzájárult az állatvédelemhez is, figyelemfelhívó cikkeket és kérvényeket írt a fővárosi állattartás helyzetéről, és gyakran személyesen nála leltek otthonra a kóbor macskák, ebek, törött szárnyú verebek. Feszty Masa személyében egy szentferenci lelkületű festőnő alakja tűnik fel előttünk. Képeit szemlélve engedjük, hogy megdicsőült szerzetesünk példája a mi lelkünkben is elhintse a Teremtő és a teremtés szeretetének magját!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése